Nyáron a Lánchídon a járdán biciklizni pedagógia. Kötéltáncos mutatvány a gyalogosokat kerülgetve áthajtani Budáról Pestre. A Lánchíd gyalogosai általában turisták. A biciklista megköszöni nekik, hogy a csengetésre reagálva utat engednek neki. Azt mondja: Köszi! Talán mosolyog is egyet. A turisták visszamosolyognak és lehet, hogy megtanulják ezt a mulatságos és egyben hasznos szót magyarul.
Ezt házi feladatként négy éve írtam a V. Kulcsár Ildi magazin-újságírói tanfolyamán. A hétvégén a Könyvhéten összepusziltam Vékulcs mesteremet, aztán hagytam őt az aláírásáért kígyózó sorának. Majd futottam a Fun Run-on és imádtam az Élet Menetés önkéntesekkel találkozni és szerettem a pillanatot amikor három ciceszes srác haladt el az orrom előtt és élveztem az ebédet a felújított Kőlevesben, ahol Imola a tulaj megmutatta a hatalmas vasdobozt, amelyben a megrendeléseket regisztrálták Kőváriék, a kóser hentesék, a hajdani bérlők. Imola mutatott szakadozó Babilóniai Talmudot és Bava Kamát amit a felújításkor talált és építtetett a tárulásukra egy külön polcot, amelyről minden kedves vendég bármikor leveheti, tanulmányozásra. Büszke voltam a Pardesre, a jeruzsálemi iskolámra, hogy be tudtam azonosítani a könyveket, javasoltam is Imolkának, hogy hívjon jesiva bóchereket, hadd tanuljanak belőlük.
Ezután bicikliztem át a Lánchídon. A hömpölygő Dunát vizsgáló emberek között lavíroztam át a járdán és az Alagútból kiérve csengettem egyet egy párocska háta mögött. Átengedtek, mondtam: Köszi! És bocs bocs bocs. - Valahogy ez jött. A hapsi utánam kiabált: Talán leszállnál a bicikliről, zsidó! Ez az én járdám, mert én legalább magyar vagyok. Hátrafordultam, mondtam: Én is magyar vagyok, és én most sajnállak téged! Ekkor a nő azt mondta: Te zsidó cigány vagy, nem magyar. Mondtam: Javítanék, de igen magyar, csak nem ostoba magyar. Aztán tovább bicikliztem. Remegett kezem s lábam és már a következő pillanatban nem értettem magam, hogy miért nem álltam le nekik elmagyarázni a zsidó cigány magyar ember előfordulásának meglehetős ritkaságát és bántam, hogy indirekte ostobának neveztem a nőt, hiszen nem ismertem, lehet, hogy pénztáros, orvos, vagy focista.
Régen volt egy konstans szövegem: Na, akkor most verekszünk? De ez rég volt, kevésszer kellett elővennem és különben is, kijöttem a gyakorlatból. Pedig hat hitközség van az arcomon, lehetnék felkészültebb, de nem kellett mostanáig. Aztán tegnapelőtt egy biciklista srác szólt be a barátnőm kocsijába kettőnknek, hogy: Cigány! Nem reagáltunk. A barátnőm mondta, hogy ez a srácnak olyan volt, mintha azt mondta volna hüje.
Nem tudok ezekre a beszólásokra faszául reagálni. Gyakorolnom kell.
