Ez a bejegyzés az iskolámról, az egy éves zizilendi tartózkodásom okáról és céljáról szól.
A Pardes (a szó jelentése citrus- vagy gyümölcsliget) egy olyan jesiva (héber hittudományi iskola), ahol bármilyen háttérrel rendelkezők, bármilyen irányzathoz tartozók tanulhatnak zsidóságot, bármilyen szinten. Ebben a jesivában fiúk és lányok együtt tanulnak. (Gy. k.: ez egészen rendkívüli, mert a jesiva egy olyan intézmény eredetileg, ahol kizárólag fiúk tanulnak.) Itt vannak fiúk, akik nem hordanak kipát és vannak lányok akik igen. Modern ortodox a vezetés, a tanárok általában rendkívül tudatos liberális és szabadelvű gondolkodók. És amerikaiak. Mielőtt belevágtam volna ebbe a nagy kalandba, azt gondoltam, mivel a suli amcsi, tuti lesznek majd, akik a szünetben feltérdelnek a padra és elénekelik az érzéseiket mint a Highschool musicalben. Aztán rá kellett jönnöm, hogy rosszul gondoltam. Itt a Zak Efronok az órán imprózzák el dalban, mi ül a szívük mélyén. A padra térdelés stimmelt.
Nem adnak cukorkát, ha elmész imádkozni, és nem néznek le, ha nem
Bárki vagy és bárhonnan jössz, egy a lényeg, hogy akarj tanulni. Zsidóságot. Van olyan a mostani évfolyamban, aki a Chabadnál, magyarul a Lubavitsnál tanított régen. Vannak olyanok akik egyáltalán nem zsidultak azelőtt, vannak pajeszos-ciceszesek, van rabbinő, vannak betértek és vannak akik kipát és szoknyát hordanak egyszerre. Általában a BA és MA közti évet töltik itt a jó amcsi diákok, de aztán sokan itt maradnak, vagy elmennek rabbiiskolába, vagy mennek tovább az eltervezett útjukon és fodrászok, biológusok vagy éppen színházi kellékesek lesznek. Akik nem a gap year-t (azt az évet, amikor még nem vették fel az egyetemre) töltik itt, azok idén vagy fiatal ortodoxok, akiket valamiért szabadnak neveltek, vagy egészen különböző indíttatásokból választották ezt az iskolát. Pl. van olyan, akinek a gyerekei/unokái Izraelben élnek és egy évet a nyugdíjas korából arra áldozott, hogy közel legyen hozzájuk és az időt ne kötögetéssel töltse. Vagy a választott foglalkozása nem boldogítja, és a zsidóságától reméli a boldogságot. Vagy eddig spirituális vezető volt az otthoni közösségben, de tovább szeretne lépni, rabbinak fog tanulni. Egy igen tartalmas évet tölthet el itt az ember és annyit tanulhat, amennyit akar. És ha nem zsidó foglalkozást választ magának, akkor egyszerűen mélyebben élheti meg a zsidóságát ezután, egy alap(os) tudással, ami ugye sose árt.
Ez az iskola egy zsidó lehetőség. Ha akarsz, elmész reggelente imádkozni, ha nem, nem. Ha akarod, az egész órarendedet úgy oszthatod be, hogy csak régi könyveket tanuljál, de úgy is, hogy többnyire a mai Izraelt ismerd meg. Ha vallásosan szeretnél élni, itt simán megteheted, és ha sokat kérdezel, akár meg is okosodhatsz. Ha az intellektuális érdeklődésedet szeretnéd kielégíteni, szabad a pálya!
Ha voltál már Limmudon, az angliai impresszió áradaton, azon a szemináriumon, ahol annyira szuper minden, hogy nem tudod, hogy melyik programot válaszd és egy ötnapos szellemi orgazmusban van részed, és nagyon rossz a kaja, na akkor lehet némi fogalmad arról, hogy milyen a Pardes, egy egy éves Limmud!
Praktikus infók
Egyáltalán nem mulatságos, de őrült meglepő az év elején, hogy tényleg be kell járni az órákra, mint az áltiban.
Az első hetek kínosan tudnak telni, ha nem vagy tisztában azzal, hogy jól kell hevrutát (gy.k.: tanulótársat) választanod, mert meglehetősen sok időt fogsz vele eltölteni. Az órarend kötött, minden nap talmuddal vagy tórával kezdődik és az első 3,5 órás órából kb. 1 óra hevruta. A félév elején az összes osztálytársad közül választhatsz hevrutát, mindenkit kipróbálhatsz, aztán jó összeállni azzal, akivel a leghatékonyabban tudsz tanulni, aki egyben lehet a legszimpatikusabb is, de inkább a hatékonyságon van a hangsúly. Ez nem az a klasszikus hevruta, amit én megszoktam, hogy az egyik sokkal előrébb jár a másiknál, és másban pedig a másik jár előrébb az egyiknél, hanem olyasmi, mint mondjuk a Yentl-ben, egy szinten van a két tanulótárs, csak nem kell a nemi identitást titokban tartani, mert itt szabadság van, azért van itt mindenki, amiért te. A hevruta időt a könyvtárban töltöd, ahova nem lehet kaját bevinni, mert a Tóra tanulása itt a lényeg és jó ha megérted a legelején, hogy ez pont olyan, mint egy zsinagógai tanulószoba, itt bét midrásnak mondják, és van valami szentsége, mint általában a tanulás helyeinek.
12 és 1 között egy olyan óra van, ami választható és a heti szakasztól kezdve az aktuális arab-zsidó konfliktusig sokmindent választhatsz, ezen az órán általában nincs hevruta, de ha van, akkor bent az osztályteremben és a melletted ülő a hevrutád. 1 és 2.30 között ebédszünet van, ami alatt igen sokszor van program az iskolában, vendégelőadók, előadások, megbeszélések és egyéb ínyencségek, pl. jóga óra. A délutáni órák szólhatnak tisztán zsidóságról, de lehet társadalmi témákat vagy pl. kalligráfiát is választani. Egy délután eltarthat akár este 8-ig is. Hétfő az a nap, amikor az ún. széder este van, ilyenkor bent maradhatsz tanulni egy erre az alkalomra választott hevrutáddal. Ez nagyon népszerű dolog, akkor is, ha rém fárasztó.
Minden diáknak van egy lelki támogatója egy tanár személyében. Ez egy rém fura intézmény, vagyis inkább amcsi. Előre figyelmeztettek, hogy a Pardesben tilos mezítláb járni. Ezt nem szokás nagyon betartani. Ez is jó fura. Meg az, hogy lehet órán enni. Meleg kaját is.
Az iskolán kívüli és iskolabéli programok hirdetése virtuálisan, egy yahoogroupon folyik. Van hirdetőtábla bent az a falon, amit érdemes figyelni, és a csütörtöki community lunch-on is érdemes részt venni, mert ott nagyon sok infót lehet megtudni.
A tanév során három nagyobb, több napos kiránduláson lehet és érdemes részt venni, és több egynaposon attól függően általában, hogy milyen track-eket (tanulmányi irányokat) választasz.
A Pardesben nincs héber nyelvoktatás. Ha Izraelben akarsz eltölteni egy évet, akkor ne ezt az iskolát válaszd, ez egy amcsi buborék itt Jeruzsálemben. Vagy tanulj meg előtte héberül.
Jeruzsálemben még nem találkoztam olyan emberrel, aki ne vett volna még részt legalább egy előadáson a Pardesben. A szabad felfogása, vagy a változatos programjai miatt talán, fantasztikusan népszerű ez az iskola.
A Pardes podcast-ja a heti szakaszról, a világ legnépszerűbb zsidó podcast-ja.
A plasztikusság végett
A Pardest 1972-ben alapították, egy héber betűket köpő gránátalma a jelképe vagy logója. A szent jeruzsálemi valóságban egy sokemeletes épületektől mentes Rákóczi út méretű úton, egy Mazda kereskedés épületének 3. emeletén, linóleumos, pár osztálytermes, kis könyvtáras iskola ez, ami első látásra sokakat meglepetésként ér, mert a szuper reputációja után valami eleganciára számítanak, de én előre tájékozódtam amikor idejöttem és pont olyan volt, amilyenre számítottam. Terjeng a kajaszag az iskolában, mert a konyha egy légterű az ebédlővel és az ebédlőből nyílnak az osztálytermek. Van vízgép, egy sékel egy neszkávé, vagy egy tea, a pénz beszedésére külön önkéntest jelöltek ki, szerencsére nem engem, mert én már akkor rég lecsaptam arra a lehetőségre, hogy a kávéállomást tisztán tartsam önkéntesen. A könyvtárból a kilátás alkonyatban Jeruzsálemre: megfizethetetlen.
Van valami ebben a szent jeruzsálemi levegőben, ahol több ezer éve imádkoznak az emberek. Aztán nehéz visszamenni a régi életedbe és próbálni kósert enni, szombatot tartani, vagy egyszerűen csak nem a holokauszttól elfáradt zsidónak lenni. Gondolom.
Én
Mindezt persze megtehettem volna a Weskóban, vagy a Bét Jákovban is, de akkor korlátozva éreztem a szabadságomat, inkább punk akartam lenni, meg hippi. Reggelente hívtak davenolni (gy.k.: imádkozni) és cukorkát ígértek érte. Én meg nem mentem és ezért nem szerettek a vallási vezetők és ettől punk voltam meg hippi. Egyszerre. Reggelente szotyiztunk a Nagymező utcában vagy elmentünk Montrealban a legnagyobb bűn helyszínére, a McDóba.
Most azért kelek fel reggelente fél 7-kor, hogy beérjek davenolni, azért, mert olyankor béke van és az imák kacifántjában szépen el lehet veszni, és nem rögtön dumálni kezdek a csajokkal, hanem mondjuk olvasok a Tórából.
Nem az a lényeg, hogy mit tudok, hanem az, hogy tanulni akarok. Egy egész szemeszterbe került, hogy rájöjjek erre. Nem a szabad asszociáció, hanem a kérdés és annak minősége a lényeg. Ilyen hozzáállással sose találkoztam azelőtt. Otthon, bármilyen iskolába jártam, nem számított, hogy tanultam-e, az volt a lényeg, hogy jó jegyeket kapjak, átmenjek a vizsgákon. Mindenhol jó tanuló voltam és mindig szégyelltem magam érte, mert ügyes voltam, nem szorgalmas. Itt viszont, mivel nincs osztályzás, az órákon tanúsított hozzáállás dönt arról, hogy milyen tanuló vagyok és ezért sokkal nagyobb odafigyelést igényel minden egyes perc.
Ezért jöttem ide. Reggelente amikor bicózom a suliba, őrült kíváncsian várom, hogy mit fogok napközben tanulni. És ez így van szeptember óta.
Aztán beérek, feldobom magam egy padra és ezt szépen eléneklem.
