Tízre van időpontom a Saare Cedek kórház híres ortopédusához.

A kacskaringó jeruzsálemi tömegközlekedésnek hála, a nyolcas indulás tökéletes időzítés, fél tízre érkezem. Ezúttal nem nosztalgiázok az autómról, jó a könyvem, Singer: Rövid péntek. Novelláskötet rém undorító történetekkel. Simitől kaptam kölcsön, aki becsomagolta mókás pesti életét egy konténerbe, postázta, kicsomagolta, újrarendezte, és Tel Aviv-ban éli tovább ugyanolyan mókásan és igen jól csinálja, mint én azt, hogy idejöttem tanulni egy évet, ha nem jobban.

A kórház információs ablakában két nő, az egyik telefonál, a másik imádkozik. Belemondom a levegőbe a doktor nevét és tekintetemmel azt is megkérdezem tőlük, ugyan mit mond a halakha (zsidó törvénykezés) a munkaidő alatti imádkozásról. Nem néznek rám, beleélik magukat az öntörvényű munkaszünetükbe.

Miután a Margit-szigeti pudingpályás futóbajnok karrieremet félbehagytam és átálltam a jeruzsálemi palettás vonatsínen és a kemény betonon futásra, megmakkant a sarkam. Nem tudja, hogy én futni szeretnék és nem úszni. Tök hüje. Na szóval, de erről már írtam, szeptember óta kevés sikerrel diagnosztizálgatják a makkanást a jó zizilendi orvosok.

Szóval állok a makkanással a sarkamban tovább a pultnál, szál egyedül, sehol senki, nyugi van, csak nekem kell válaszolniuk, ha egyszer is befejezik spontán munkaszünetüket a jóasszonyok a pultban. Hallják is a kérdésemet, de rám se hederítenek, láthatóan azt feltételezik, hogy empátikus vagyok a sürgős virtuális ill., spirituális élnivalójuk teljesítésével. A körülöttem eddig üres térből hopp, előbukkan egy asszony, azzal rögtön az oldalamnak nehezedik. Mondom szlicháááá!??? (bocsánat), lépek egyet előre és udvariasan megkérem, menjen csöppet hátrább, talán annyira, hogy a vállamról a retikülömet épp ne húzza le a melle. De az asszony csak nem hátrál, inkább nekitol az ablaknak és információs pult-rezegtető hangján rásüvölg a két elfoglalt kolleginára: Eltöröööööööött a lááááááááááábam! Mindkét munkakerülő azonnal felpillant rá. - Kol hakavod! (minden tiszteletem) - mondom neki, mert látszólag kutyabaja a lábának, csak figyelmet követelt zizi módszerrel, amit általa én is rögtön megkapok. Nehezedj csak mindig a retikülömnek te hangos asszony!

A felocsúdott kolleginák átirányítanak egy másik épületbe, gyalog sietek jó két kilcsit a makkant sarkammal és oda is érek az újabb információs pulthoz, ahol az aranyos néni azt mondja az ortopédia az ötödiken lesz, és minden ki van írva az emeleten. Szaladok a lifthez, szaladásomban látványos a sarokmakkanásom, csak hogy tudjátok, kb. mint amikor Muki Sántának hívott a Les Orres-i síelés után. Kb. harmincan nyomakodnak utánam még, egy kerekesszék jókora férfival benne, amit egy csadoros asszony fütyörészve áttol a lábfejemen, és amikor kijön belőlem egy nem kedveskedő felszólítás ékes anyanyelvemen, ő a sajátján kezd osztani engem. Azt rebegem immár valami közös nyelven: Bocsánatot kérek, hogy át tetszett tolni a lábfejemen a férjét… - erre láthatóan megnyugszik. Ekkor már azt gondolom, hogy záródik a liftajtó, de még egy nyanya benyomakodik három keréken guruló összecsukható botját maga előtt görgetve, csakugyan az én bal lábfejemre. Fergeteges ez a darab és teljesen kiszámíthatatlan. Egy kerekesszék, egy kerekes bot, még szerencse, hogy nem a feje makkant a lábamnak, hanem a sarka.

Az emeleten se híre se hamva semmiféle feliratnak, de csak megérkezem az ortopédiára, ahol egy lappantott frizurás vasorrúval kell megértetnem hogy időpontom van tízre. Veszi az ügyet, de azt kiabálja: - Evelinhez kell menned, mert ő kér faxot a biztosítótól!!! Mondom, itt az e-mail a biztosítótól a nagyon okos telefonomban, erre azt sikítja: Csak a fax jó!!!! Mondom rendben, hol találom Evelint, vasorrú bába? Az én nevem Ilanaaaa - vicsorogja a vasorrú és mielőtt visszajönnél hozzám, menj le az információhoz, ott majd eligazítanak!!!!

Lefele liftezésemben Efraim Kishontra gondolok és arra, hogy sose adoptáltam őt nagypapának végül, de már örülök is ennek, mert már meghalt és ez így is nagy szomorúság nekem. A Sebeseki-t meg az Apa születiket olvasván el ezerszer, mindig hüjére röhögtem magam Ilka néni látogatásán és Ámirka születésén, most meg rájövök, hogy azelőtt nem is a zizi kórházrendszeren nevettem, ahogy most.

Az információs aranyos néninek sejtelme sincs arról, hogy ki Evelin, többen jönnek, kérdezik egymást, ki Evelin? Hol van Evelin? A kórházi adminisztráció Evelint keresi, mindenki másfele mutat, én meg elindulok egy ad-hoc irányba, és egyszercsak, tök véletlenül, lehuppanok Evelin asztalához. Tíz óra tizenhétkor. Evelin tízóraizik, és én jó étvágyat kívánok neki, és sebtiben elmesélem a bal sarkamat. Evelin felhívja a biztosítót, amit én a lassú halállal egyenlő szintű szenvedésként szoktam megélni. 17 perc általában, mire az automata válaszol és onnantól kezdve mire bepöntyögöm az összes számot és várólistára kapcsolnak, az még másik 20 perc, és mire egy diszpécser beleszól, aki újra kikérdezi az összes azonosító kódot, majd azt mondja, tartsd a vonalat és megint bekapcsolja az automatát, na az már konkrétan a halál, mert vagy soha nem veszi vissza a vonalat a diszpécser, vagy igen és nem érti mit akarsz. A két eshetőség közül az a jobb, ha megsüketül a vonal, lerakod, és éled tovább az életed. Evelinnek is eltart egy darabig a telefonálás, de közben legalább okosan nyamnyogja a szendvicsét és amikor eléri a diszpécsert okosan beszél és később okosan várunk a faxra, hogy jogosult vagyok-e bemenni az orvoshoz, aki azért fogad, mert a biztosítóm kért tőle időpontot nekem! A fax 11 órakor megérkezik, és én a papírral a kezemben visszaviharzok az ortopédiára. De a viharzásom előtt megállok egy kávét vásárolni.

Jégbüfé-rendszer a zizi kórházi mobil-büfében. Fizetsz a kasszánál majd megint sorba állsz. A pénztáros 16-os lány karikában, világító bunkó rózsaszín ajkaival azt rebegi, 18 sékel lesz. Közben pedig egy jól irányzott mozdulattal rátolja a pultot a lábfejemre. A kávéra már 13 perce várok, amikor megjelenik az aranyos néni az információs pultból, mosolya elszélesedik a Black hole sun klipjére hajazva és a legőszintébb elsőbbségével soron kívül kap egy kávét a rózsaszín rúzsostól, aki akkor pénztárosból barristává avanzsálódott immár. Az atomreaktor méretű automata tisztítására az én kávém elkészítése előtt kerít sort az ajkas csaj és a 20 perc után a de klassz végre megkaptam, tökszar ámde annál forróbb kávémmal visszaliftezek az ortopédiára, hogy értesítsem Ilanát arról, hogy a biztosítótól csaknem 40 perc alatt megérkezett a fax. Ilana nincs a helyén, egy fiatal boszorka vette át a pultot. A bal felső hatosát piszkálja ujjával miközben hozzám beszél. - Ki kell várnod a sorod! Prüszköli és a tízóraija a faxomon landol. Köszönöm kedvességed te közel-keleti csaj, akkor helyet foglalok itt a váróban - mondanám, de inkább csak lehuppanok s olvasom tovább a Singer hentesszexét. Megdöbbenek minden sortól és kicsit hiányzik a pesti züllés.

Aztán bemondják a nevemet a hangosba, felpattanok, átszökkenek a híres ortopédus ajtaja elé és arra gondolok, megérkeztem, most márpedig megmondja nekem a dokinéni mi legyen az én lábammal, hogy ne legyek már sánta és ne kelljen az esőben és a homokviharban is bicikliznem. A rendelőjében két nő várakozik, a dokinéni sehol. Mondom, én inkább az ajtó előtt várnék. Közel-távol egy szék se, de jön egy Misa-szerű műtősfiú a Klinikából és kihoz nekem egyet egy rendelőből és én hálás vagyok, leülök, várok. 12 óra van. 12:23-kor nyílik az ajtó. Sorra kerültem! A híres ortopédus dokinéni megnézi a röntgeneket, megnyomogatja a sarkamat, pöpec terápiát javasol és én száguldok ezerrel az esőben a busszal a biciklimig és boldog vagyok, már csak pár kör a genya biztosítóval és elmúlik a sarokmakkanás!