HTML

ZIZILEND

ZIZILEND 2.0 mert szentéletűsködni tudni kell Tel Aviv-ban is

Friss topikok

Címkék

VÉGE A SZENTÉLETŰSKÖDÉSNEK

2013.06.03. 10:58 Zizilend

Van egy magyar boldogság, amit Ruttkai Évában látok a Butaságom történetéből, vagy abban az elkerített részben a Dunában ahol népek strandoltak.

Írok egy levelet a Jerusalem Postnak arról, hogy én szégyellem magam az izraeli média helyében amiért Magyarországról csak az antiszemitizmussal kapcsolatban írnak. Aztán ahogy javítgatom a levelet már vagy három hete, rájövök, hogy lehet, hogy igazuk van. Csak benne élni nem annyira félelmetes. Bár hallottam már olyat is, hogy egy ismerős gyerekének azt mondta az ovodista társa, hogy - Nem barátkozhatok veled, mert te zsidó vagy! Ez annak a folyománya amit a Gyöngyösi Márton mondott novemberben az ország házában, ami meg valami nagyon hasonlónak volt  a folyománya sokkal előbbről. - Nem tizenegymillió már Magyarország lakossága! - mondja Levi, amikor elolvassa a levelemet, már majdnem ötszázezren elköltöztek! Már a többedik kollégám írt, hogy elpályázik a vállalattól, nem várja meg hogy leépítsék. Hallani és olvasni Magyarországról itt a szent földön, tragédia. Bár, Izrael is félelmetes ország annak, aki nem lakik benne. Folyton szállnak a rakéták, mindenki Moszad ügynök, szirénakor 15 mp alatt kell a bunkerba érni.

Az izraeliek nem csinálnak olyan jó filmet, mint a Keleti Márton, szerintem, de ha lenne Dunájuk, nem hagynák megzöldülni és kajakkal járnának munkába. A parton ácsolnák a kajakokat és senki nem értene semmihez, de a kajakok színesek lennének és stoppolni is lehetne. Segítenék egymást az átkelésben, kölcsönözni puszira lehetne és nem használnának láncfűrész motort árral szemben, nehogy energiát pazaroljanak, a nyugdíjasoknak is elég izmuk lenne bármennyi lapátoláshoz.

Két hete szól a búcsúzkodásról az életem. Volt egy utolsó iskolai kirándulás a Galilban, amin a szombat fogadásakor a rabbinő skótdudált, egy másik osztálytársam hegedűn kísérte, többen gitároztak és doboltak, közben jógamatracokon nyújtottak mások és ehhez hasonló és teljesen más paradicsomi életképek zajlottak három napig. Két hétig beszéltek arról a tanárok, hogy a hosszas búcsúzkodás micve (gy.k.: jócselekedet) és ezzel egy új kaput nyitottak előttem, mert mindig azt hittem, hogy csak egy zsidó szokás ez. Aztán eljöttek a tényleg utolsó napok. Szerdán napkeltekor a Tajeleten (a rendkívüli jeruzsálemi kilátással rendelkező sétányon) Vatikin reggeli ima volt. Ez már több volt mint amcsi, a spiritualitás konkrét tetőfoka. Szóval úgy gyűltünk össze imádkozni, mint az idősek, akik napkeltekor imádkoztak anno és közben voltak akik lehunyt szemmel törökülésben meditálták végig a napfelkeltét. Aztán a tényleg utolsó napon beszédet mondtam és mindenkinek elakadt a lélegzete. A kapáló kollégákkal a Természettudományi múzeum kertjében répatortás könnyes búcsút vettünk. Azóta minden napra jut egy buli, egy spirituális szeánsz vagy egy vacsi. Kezdem érteni, hogy nem mindenkit fizet a Szochnut azok közül, akik azt mondják, hogy maradjak itt.

Jó vegyes lesz hazamenni, ennyi szentéletűsködés után.

Szeretem a magyar boldogságot. Tegnapelőtt a balatoni vitorlások a Parlament előtt vonultak fel, a Fellini a Rómain állandóan tele van nyugodni vágyókkal, a szigeti pudingpályán nem sokaknak makkan meg a sarka, a Kálvin tér a világ legszebb kereszteződése, talán csak a Déli pályaudvari 61-es megálló ér fel vele, az apukám a lamedvavnyikok egyike, Mamika a legjobb csaj a világon, a barátaim a szerelmeim.

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://zizilend.blog.hu/api/trackback/id/tr905341485

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bazsamari 2013.06.14. 23:46:53

Nagyon bírtam a blogodat, hiányozni fog.