Külföldről külföldre repülni nekem azért rémisztő, mert tökhüje vagyok tájékozódásilag. Simit az Azrieli helyett az Arlozorov felé irányítom (gy.k.: ez két pályaudvar Tel Avivban, Zizilend álfővárosában), szerencse, hogy ő nemhogy nem szívbajos, de pengén lehet fát vágni a kis hátán. Enyhén szedált állapotban érkezem a reptérre. Ahol rájövök, hogy elfelejtettem elhozni a direkt reptéri bankkártyámat, a fenébe, nem fújhatom a karikákat a lounge bárjában valami vállalatigazgató arcába. Végül ez nem óriási probléma, mert a Ben Gurionon konkrétan két óra alatt lehet eljutni az isztambuli járathoz, ezt se gondoltam volna azelőtt. A Turkish Airlines a világ legjobb légitársasága és milyen kár, hogy a barátocskáim a Pegazussal repülnek s nem velem. A gép tágas, kb. húszan ülünk rajta, végigfekszem, egy perc múlva kinyitom a szemem és hopp, megérkeztem Isztambulba.
Éjjel 3 van. Egy virágszirmon el tudnék aludni.
A többiek reggel 8-ra érkeznek majd, a recepciós azt mondja tele a hotel, nem kértünk korai érkezést, nem tud semmi jóval kecsegtetni. Heveredjek le a lobbyban, ott vár a világ legkényelmesebb kanapéja. A bellboy megágyazza nekem. Tényleg csodakényelmes. Dolgoztam szállodában, imádom a milliőt, csókolom a kezét a bellboynak. Lecsukom a szemem, s máris szólnak, hogy volt egy éjjeli kicsekkolás, mehetek a szobába. Ó csodás, ágyban alhatok. Le se csukom a szemem, rögtön szól a telefon, megérkeztek a többiek. Jé, reggel 10 van. Hárman jöttünk a ziziktől egy Belgiumból, egy Dániából, a jó barátunk esküvőjére, aki szerintünk a legnépszerűbb ember a világon, az egy Magyarországnyi lakosú Isztambulban mindenki ismeri őt.
Az első programpont, hamam. Négyen megyünk csajok, hullafáradtak mindannyian. Úgy sejtem, hogy nem lesz nagy élmény, nekem, aki Szeretek élni - fürdőbe járok című sorozatot írtam a méltán híres Spa magazinban. Aztán bemegyünk az öreg fürdőbe, na a sejtésem egyértelműen téves, a Király is elbújhat mögötte. A falon függő keretezett újságcikkben azért említik csak a világ 4. legjobb fürdőjeként szerintem, mert Oszmánok ide, fürdőkultúra oda, mégse irtó gyakori a törökfürdő úgy általában.
Szóval az öltözés vagyis vetkőzés után átfáradunk a fürdő fő helyiségébe, a kupolás csarnokba, ahol medence helyett jókora asztal áll a kör alakú helyiség közepén. Márvány. Az előttünk érkezett csajok már rajta fekszenek. Lapaj török nők fogják masszírozni őket. Mi 10 perces masszázst és 10 perces szivacsozást kértünk, bármi is legyen az, a többieknek van tapasztalatuk és két török barátnőnk is velünk van. Bízom bennük, imádom őket. Fürdőruhában, fapapucsban kopogunk át a gőzbe, amit otthon se csipek, talán csak a Danival a Dagiban. Aztán meleg és hideg vizes locsolkodás, minden szuper, és szép. A gőzből kijöttünkkor a csajokat már masszírozzák a lapaj nők. Jesszasz! Ezeken egy bugyi csak és épp cicimasszázs van! Megtorpanok. Eláll a szavam. A többiek nevetnek. Aztán mondom, erre fel kell készülnöm, magyar gyerek létemre idegen ez nekem. A felkészülést végig nevetgéljük és már meg is fogja a kezem egy mosolygós lapaj török asszony és felszólít, hogy heveredjek le a kőre hanyatt vigyázzállásban. Bámulom a mennyezetet. A kupola nyílásaiból szűrt napsugarak csíkozzák a gőzt. Majdnem olyan, mint az egyik kedvenc dolgom a világon, a délután, amikor a redőny résein át megpöttyöződik a fal. Jó lesz ez, ne hüjüljek már, azzal átadom magam a lapaj asszonynak és szótlanul követem az utasításait, a mennyországba. A masszázs közben többször elvezet a mosdóhoz és megfüröszt, majd visszafektet a kőre. Ilyenkor látom a többieket, mindenki a paradicsomban érzi magát. A szivacsos masszázs szivacsa arányaiban akkora és kiköpött olyan, mint Pompom a Picúr fején. Nem szeretném tudni hogyan szokta fertőtleníteni, de most konkrétan le is tojom ezt a lényegtelen részletet, az anyám méhében nem lehetett ilyen jó nekem mint most. Na de komolyan, amikor a végén kérdezi honnan jöttem és mondom Madzsarisztanból és kezet csókolok neki, na abban benne van minden pillanatnyi boldogságom, a tesóm Balatontól összeragadt szempillája, apám Római parti bronzbarnasága, anyám csillogó szemei tánc közben, a tesóm gyerekeinek cérnahangja. Benne vannak az Egri csillagok, a török filmélmények, a 150 év, a fekete leves, Gökhan barátom.
Fehérbe akarok öltözni a hamam után, annyira tiszta vagyok, de jobb híján farmer térdnadrágban kezdek el hadakozni a csajokkal, hogy itt azért mégse a Starbucksba menjünk már kávézni, mert elpirulok nyomban. Aztán megmutatják a Starbucksot. És a Starbucks pazar. Sisli városrészben egy kolosszális, tekintélyes, grandiózus ház ez egy Blaha Lujza forgalmú téren és az egész épület a Starbucks. Van terasza és rengeteg növény benne és körülötte. A kávé persze jó, sokat kell belőle innunk, hosszú lesz az éjszaka.
Vacsorára egy barátunk hívott, akinek a nappalijában dobszerkóból kettő és nincs megterítve, de amikor eljön az idő, jön a kurd néni, aki 15 éve él a szüleivel a szembelakásban és hozza a fogásokat egymás után. Minden kóser és van műanyag eszcájg. A dobszerkó tulajának színészi és énekesi tehetsége is van, a kidust valami csodásan recitálja, nem térek magamhoz.
Szombat is volt az is csodás, de vasárnap volt maga az eskü, amin ladinóul beszéltek, nem volt rabbi, de három samesz bonyolított mindent. Elképesztő, de Erdogán és a Török Állam áldását beleszőtték a szövegükbe. A pár csodás volt, és ez volt az első esküvő, amin nem bömböltem el magam, de csak mert megkértük a vőlegényt, hogy vágjon egy hüje arcot a hüpe alatt és nagy szeretettel vártuk a hüje arcot. Végre meglátott bennünket, ránk öltötte a nyelvét, mi meg röhögtünk, tökhüjék voltunk. Az esti buli előtt a barátaink titkos helyeire mentünk el, pl. a nem annyira titkos szállodába, ahol Agatha Christie írta a Gyilkosság az Orient Expressen-t és ahol az Atatürk szívesen szállt meg és a szálloda minden emléket őriz, az 1870-ben épült liftet, az Atatürk napszemüvegét, a 101-esben, Kemál ápartmanjában, ami most múzeum, Agatha Christie kulcsát, bár az ő 411-es számú szobája most renoválás alatt áll.
Aztán barátaink titkos kávézójából a fiúk helyi focimeccset nézhettek madártávlatból a csajok kávézmust kaphattak a lélegzetelállítóan pompás helytől. Később elmentünk a lagziba, ahol vacsora volt, ünnepélyes, már-már megasztáros bevonulás meg hajnalig tartó tánc és ez jól esett mindannyiunknak, széttáncoltuk a frizuráinkat, koktélruháinkat, nyakkendőinket.
Isztambul Európa. Legalábbis Zizilendhez képest egy otthon-élmény. Be vannak fejezve a házak, nem lógnak a kábelek a homlokzatokon, és egyáltalán vannak homlokzatok, elképesztő a tisztaság, magasak az épületek, elérhetőek az árak, szép ruhában járnak az emberek, tágasak és meseszépek a kávézók.
Viszont rémisztő, hogy feltűnően több a csador mint amikor utoljára jártam itt, 2009-ben.
