Hajnal 6:39. Szonja hív: Akkora a tömeg, hogy máshol kell találkoznunk! - A fenébe, nem csörgött semelyik órám - nyekergem, egyben konstatálom, hogy a rádió valószínűleg már 5:50 óta üvölt. 6:45-kor zuhanyozva és rém frissen tekerek már a Falhoz. Most kéne találkozni a női szakasszal szembeni biztonsági kapunál. Így ünnepeljük mi az új hónapot, ezt a női ünnepet. És így támogatjuk a tfilinben és táleszben imádkozó nők kis csoportját, a Women of the Wall-t. Ma állítólag viszonylagos nyugi lesz, nem tartóztatnak le senkit, itt lesznek a Knesszet képviselői és még pár nagykutya. Fütyörészve száguldok a május reggeli napsütésben, ami pont olyan, mint otthon nyár közepén déli tizenkettőkor. A Cion-kapuhoz fel kell cipelni a bicót a lépcsőkön, ettől csöppet magamhoz térek, és szöget üt a fejembe, mivel ébresztett Szonja? Hogy tömeg van? Tegnap azt beszéltük, hogy negyven haredi (gy.k: amolyan ultra-ortodox) nő fog ellentüntetni.
Lakatolok a Dung-kapunál és már innen látom és hallom az őrületet. A kapukig torlódik a tömeg. Vajon mennyien férnek el a Fal előtti téren? Philip műsorvezető szerint biztos három millióan. Az Élet Menetén ötezren voltak itt és az is jókora embermassza volt. Fúrom át magam a masszán, imádkozó nőkön, vagy inkább lányokon, és most jobban megnézem, a fenébe, bakfisokon! keresztülgázolni egy térd fölöttig érő nyári ruhában, nem egyszerű dolog. Épp nem köpnek le. Tolakodom köztük és sehol nem látom a Fal nőit. Egy zsákból nyalókát osztogatnak a kiscsajoknak. Aszta de undesz, tuti azt se tudják, miért vannak itt. Épp venném elő a telefont, amikor a női szakasz bejáratánál Andrea fúródik szembe velem és azt mondja, a zászlóknál vannak a nők, fogjam meg a vállát, átfurakodunk oda.
Andrea az az osztálytársnőm, aki kipában jár hétköznap és tfilinben imádkozik, szép színes tálesze van és nagyon sok médiamegjelenést gyűjtött össze amióta három éve itt él Jeruzsálemben és csatlakozott a Fal nőihez. Andrea úgy szokta becsempészni a tfilinjét, hogy a karjára felteszi már otthon és valami hosszú ujjút vesz rá, a fejre valót pedig a zsebében hozza át a biztonsági ellenőrzésen. A nőknek nincs előírva a tfilin és a tálesz, pláne annak a két áldásnak az elmondása, amit a két dobozra kell mondani és elmondásuk közöttük nem szabad beszélni. Kacifántos dolog ez, mivel ha valaki így nőtt fel, és ráadásul hangos feminista, akkor annak magyarázhatom, hogy a Rási lányai nem is biztos, hogy hordtak táleszt, meg hogy raktak tfilint, csak az, hogy nagy libsi volt a papájuk. Mindegy, nem szeretek belebonyolódni Andreával abba, hogy hogy bírja ki beszéd nélkül, otthontól idáig.
Na szóval Andrea vállán a kezem, a női rész bejáratától a női kézmosóig kell eljutnunk. Ez kb. 7 méter. Ahogy a csajok meglátják Andrea fején a tfilint, úgy nyílik szét előtte a tömeg. Borzadt tekintetek között töri át a tömeget ez az amcsi amazon, persze az undorodást és pssssolást (gy.k.: fújolást) én kapom, de pont letojom, vagyis inkább valamiféle büszkeséget érzek. A nyalóka osztogató Andreának is ad egyet. Aszta, de jófej.
- Azt a kislányt az előbb megdobták kővel... - mutat egy szomorú lánykára és kipás anyukájára Szonja amikor végre találkozunk, és rögtön nyugtat, hogy nem fájt a lánykának, nem is vérzik, de azért próbáljuk védeni magunkat. Jobb híján ugyanúgy állunk a tömegben. Körbenézek, a dékán titkárnőjétől kezdve a rabbinő osztálytársamon keresztül, a kertben kapáló társaimig, mindenki itt van. Így lehetünk talán ötvenen, négyszázan? A zászlók alatti tér felét töltjük meg, körülöttünk üvöltő fekete kalapos fiúk próbálják áttörni a kordonokat konstans. A kordonok előtt rendőrök vigyázzák kis tömegünket.
Az imádkozás már elkezdődött, a két tömeg máshol tart. A Fal női együtt imádkoznak, a nyolcvanezer haredi gyerek pedig ha épp nem ménkű arrogánsan oszt, akkor külön-külön. A Fal női általában reformok, egalitáriánusok és egyéb olyan irányzatokhoz tartoznak, amelyekben majdnem az összes imát eléneklik. Vannak olyan extra imák, amelyek más irányzatoknál nincsenek, pl. beleszőttek az imarendbe izraeli népdalt is az izraeli-arab békéről. Szóval imádkozik ez a pár száz modern nő, többségük amerikai, ezeket az irányzatokat izraeliek nemigen követik, de ők az Államokban többen vannak, mint egész Izrael népessége. És imádkozik több ezer haredi gyerek, akiknek a nem teljesen egységes irányzata Izrael lakosságának 10%-át teszi ki, az ő hadseregbe állításuk és munkára bírásuk az új kormány nagy feladata.
Az ima ereje ezen a téren mindig erősen érezhető, jiddis írónak kéne lennem, hogy a két csapat imáinak harcát a fejünk fölött képletesen szemléltessem. Addig is folyamatosan jön a rendőri erősítés, egyre több a gépfegyveres katona és egyre viccesebb események történnek. A Fal férfi szekciójából egy kalapos pajeszos félnótás hangos vihogása töri meg a spirituális mormolást egészen addig, amíg a rendőrök le nem szedik a kerítésről. Aztán vizet, később kávét fröcskölnek ránk. Utána egy haredi nőt interjúvolnak és állnak körbe a kamerák, aki a frissen alakult Women for the Wall képviselője. Azt állítja a nő, ők szervezték a rabbikat, hogy a szeminarista lányokat idehívják. Szonja kihallgat egy szívszorító beszélgetést két kiscsaj között: Te tudod, miért vagyunk itt? - Igen, mert ezek a nők el akarják venni tőlünk a Falat és ezt meg kell akadályoznunk.... Nahát, tényleg mást mondtak nekik, sejtelmük sincs, hogy mit csinálnak.
Mivel ugye nem sikerült a Fal előtti zsinagógaként használt területre bejutnia a WoW-nak, spontán egalitáriánus imádkozás alakul ki, amit persze senki nem tervezett, azokkal a férfiakkal valósul meg az együtt imádkozás, akik támogatónak jöttek el. Egy közülük a férfi szekcióban egy nagy Jó reggelt! Jó hónapot! transzparenssel fejezi ki csendes szolidaritását.
Szám szerint két bat micvát is ünneplünk ma. Kipás kislányokat dobálnak a magasba, juhé. Szegénykék - mondom én, - Képzeld milyen csúcs lesz elmondaniuk felnőttként, hogy övék volt az első egál bat micva a Falnál - mondja Szonja.
Ima vége, Hatikva. Hú ez faramuci, ezek a szegény gyerekek azt tanulják, hogy Izrael Államát ne fogadják el.
Kérnék egy kávét, immáron pohárban, csészében, bögrében, csak ne ruhára, de ahhoz ki kell jutni innen. A katonák egymásba karolva állnak sorfalat a gyerektömeg és mi közöttünk, amíg ünnepélyesen kivonulunk. Kicsit hányingerem van, amikor az előttünk haladó kipás néni Jó új hónapot! kurjongat a zöld ruhás sorfal másik oldalán megvadult gyerekeknek. Egy kislány a katonák mögül ránk ölti a nyelvét, mókás fényképet készítek róla, aztán jégkásás kávé mellett pihenjük ki a reggeli fáradalmakat és hálát adunk minden jónak amiért ebbe a helyzetbe sodródtunk, nem pedig valami komoly trafikmutyiba.
