HTML

ZIZILEND

ZIZILEND 2.0 mert szentéletűsködni tudni kell Tel Aviv-ban is

Friss topikok

Címkék

YAD VASHEM SZEMINÁRIUM 1.

2012.11.25. 22:40 Zizilend

Ülök a Yad VaShem szeminárium bevezető, ismerkedős előadásán és végigveszem hány szemináriumon vettem részt eddig nyúlfarknyi életem során.

Legutóbb emberi jogokkal foglalkozó szemináriumon voltam, ahonnan megszöktem, csomó zsidó témájú szemináriumon vettem részt, nagyjából mindegyikről ki kellett kommandózni a felháborodás, vagy éppen a rémunalom elkerülése érdekében, akkor EU-s újságíró szemináriumot is végiganyáztam már, szóval általában elégedetlenkedéssel töltöttem a szemináriumok alatt a drága időt. Sokrétű, ámde öntörvényű vagyok, na. Egy szemináriumra emlékszem szeretettel, ami azt a címet viselte, hogy Fiatal környezetvédők elkészítik saját filmjeiket. Na ez egy nagy faszányosság volt, ráadásul egy török kisváros koszos tavának a partján tartották. Ez az egy jó szeminárium volt életemben, szerintem. Aztán most azt olvasom a PPT prezentáción, hogy a holokauszt-fatique elkerülése, és azt mondom, hinnye! A Yad VaShem nekem csinálta ezt a szemináriumot!

10 éve önkénteskedem az Élet Menetének és 5 évet töltöttem az önkéntesek koordinálásával meg a nemzetközi és egyéb ügyek intézésével, szóval a holokauszt az életem részévé vált. Megszoktam az Auschwitz jegyzőkönyvet olvasni lefekvéskor és felkeléskor a lengyel út előtt, évente többször Auschwitz-Birkenau-t megjárni, holokauszt megemlékezéseken dolgozni, hang-elcsuklás nélkül százezrek és milliók haláláról színpadon beszélni, gyerekeknek emberirtásról órát tartani. Amikor jött ez a kattanásom, hogy zsidóságot akarok tanulni a szentföldön, mérlegelnem kellett, hogy kinek lesz rosszabb, ha otthagyom az Élet Menetét, a Menetének, vagy nekem. Aztán csak nem billent a mérleg nyelve. Majd eljöttem és megkönnyebbültem. Juhé, nem foglalkozom egy évig a holokauszttal! Kedvemre szentéletűsködhetek. Aztán mondták a Menetések, hogy jelentkezzek erre a Yad VaShem szemináriumra, ha már itt vagyok, meg különben lesz kapsz és én megtettem, de ez is csak egy kattanás volt.

Szóval Yoni a szemináriumot vezető hapi a Yad VaShem oktatási filozófiájáról beszél és közben látom a ppt-n a holokauszt-fatique elkerülését az egyik szlájdon. Annyi érdekes dolgot mond, alig bírom tartani a lépést. Elsősorban nem a holokausztról tanulni vagyunk itt, hanem, hogy figyeljünk, beszéljünk, beszélgessünk. Mi jut eszébe valakinek, ha azt mondom holokauszt? Zombihullák, szögesdrót, gázkamrák? És mind fekete-fehér? A Yad VaShemben arra törekszünk, hogy azt értsék meg a látogatók, hogy mit veszítettünk el. Bemutatjuk mi volt előtte. Aztán, hogy közben és utána. Hús-vér emberek, régi közösségek történeteit meséljük el. Arra készítjük fel a tárlatvezetőket, hogy a vezetés végén minden látogató azt mondhassa, hogy megtanultam azt, hogy... Minden csoportnál, személynél más módszert kell alkalmazni és ügyelni kell arra, hogy miről mennyit beszélünk. Ha nem ügyelünk, azt hihetik pl., hogy fél Európa megmentő volt.

Az egyik amcsi résztvevő azt mondja, minden évben jött holokauszt túlélő az iskolába, ahova járt és ő azt gondolta, hogy tőle mindent tud a holokausztról, de aztán rájött, hogy nem. Ezért van itt. (Na mondom, nagy szám lenne, ha Magyarországon ezt el tudnánk érni a Menetével, hogy a mobil holokauszt túlélőink ne csak a vagonkiállításon és a megemlékezéseken beszéljenek a történetükről, hanem rendszeresen fogadják őket az iskolák...)

Izraelben a kisgyerekek már 3 éves korukban kérdeznek a holokausztról, és végig kell gondolni hogyan ne sokkolódjanak. Minél fiatalabb valaki, annál inkább a személyes történeteket érti meg. Ha történelemről beszélünk, mindig az emberre kell koncentrálni! Ezért Yad VaShem a neve az izraeli HDKE-nek. Yad VaShem azt jelenti Emlékmű ÉsNév. Azt az előző mondatot Tibornak és Theonak küldöm, mert szeretlek benneteket gyerekek!!!

A szeretet ellentéte nem a gyűlölet. Hanem a közöny! A Yad Vashem nem az antiszemitizmus vagy a rasszizmus ellen harcol. Ez annál mélyebb. Azért dolgozik, hogy a látogatók továbbgondolják! Maradjon meg az érdeklődés, ne legyél közömbös!

És ez még csak a bevezetés volt! Nem fogom győzni leírni az egész hetet, ezt előre tudom!

A szokásos instrukciók zárják az estét, amiket minden csoportos zizilendi látogatásomkor megkaptam, de most meg is értettem: A közösségi helyeket kerüljétek! Az utasításokat olvassátok el a dossziéban, de kérdezzétek inkább azokat, akik itt élnek, mert ők tudják mit kell csinálni vészhelyzetben. Ha ki akartok menni este a városba, mindenhova együtt menjetek. Taxival! Ne használjatok tömegközlekedést, soha nem lehet tudni, mi történik holnap Izraelben.

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://zizilend.blog.hu/api/trackback/id/tr564925299

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dalit · http://dalit.blog.hu/ 2012.11.27. 23:17:11

Ez most nekem nagyon fontos és jó posztod volt. Részt vettem a HDKE alapításánál, és voltam a Yad Vashemben. Nagyon jó, hogy így csinálják, és neked, nekünk csinálják. Köszönöm

Dalit
süti beállítások módosítása