Már hó eleje óta rettegésben vagyok ettől a naptól. Mi lesz, ha nem bírom összeszedni az összes vétkemet, mi lesz, ha nem tanulom meg végre az ünnepi imarendet, amit ha már itt vagyok, illene megtanulni, mi lesz, ha nem íratok be a jó könyvbe a félelmes napok végére és oda az egész, amiéért emigráltam egy évre a szent földre?
Jom kipur, vagy ahogyan askenáziul mondják, jajm kiper a zsidó vallás legnagyobb ünnepe. 25 órás teljes böjt, ami alatt nem lehet inni sem, se fogat mosni és egy zsinagógában ilyenkor megvilágosodik az ember a bü zsi frázis vonatkozásáról.
- Az egy olyan ünnep, - válaszolja Dani, amikor kérdezem, hogy mi a jom kipur, hogy - Elmúlt jom kipur, jövőre lesz jom kipur! Ezt az ünnepet nem szereti senki és mindenki szereti. Végülis jó nekünk, hogy nem kell folyton gyónni, hanem egy nap alatt megbánhatunk mindent és jó esetben meg is bocsáttatnak a bűnök. Valójában 40 nap alatt kell végiggondolni, Elul hó elsejétől, hogy miket vétkeztünk, majd a nagy engesztelő napon mindegyiket megfogalmazva bevallanunk. Rengeteg fajta bűn van és mindegyik Tóra magyarázó rabbi máshogyan kategorizálja őket. A legjobb az, hogy megtanultam, hogy az is bűn, ha egyedül vagyunk és nem tartozunk közösséghez. Hát ezért van az én véremben is az, hogy alapvető egy közösséghez tartozni. És ezért könnyű a diaszpórában zsidónak lenni. Ebből a szempontból. Könnyű az Is.ten háta mögött (vagy a szlovák frázissal élve ott, ahol a rókák kívánnak jó éjszakát), bejelentkezni egy zsinagógába és annak tagjának lenni. De itt hova tartozzak? Itt mindenki zsidó! Majdnem mindenki. A legtöbb ismerősöm nem is tartozik zsinagógához, hanem többe is jár egyszerre. Itt nem tagságot fizetnek a jó hívek, hanem ünnepekre széket, helyet a padsorokban. Szóval itt be lehetett jelentkezni helyért a választott zsinibe, ugyanúgy mint angolszász nyelvterületeken, ahol kapitalizmus van. Hát én ezt nem tettem meg, főleg, mert még nem találtam olyan zsinit, amihez tartoznék a 3000 zsinagóga városában, ahol minden nap mehetek más zsinibe és felfedezhetek valami egészen újat minden alkalommal, és mert nem terveztem meg, hogy hol mondom a vidujt és hol ostorozom magam a bűneimért, amik azért nem túl nagyok csak fel kellett nagyítani az elmúlt pár hétben, amikor mikroszkóppal vizsgáltam meg őket.
Úgy volt, hogy Mitch-hez megyünk böjt előtti szeudára (ünnepi kajára), de Mitch későn ébredt és bezárt már az összes bolt, mire összeszedte magát, így nem tudott főzni. Ezért hát mi más, az én kis undi albérletemben rendeztük a lakomát (a történetről lemaradtak kedvéért: nem költöztem be a mozaik padlós arab házba, mert genya volt a szerződés, így maradtam a kedvenc utcámban és majd vasárnap költözöm pár házzal odébb és az már megint csodaszép lesz). Befutott Dani is Haifáról és átjöttek az osztálytársaim és fincsiségeket főztem, pl. quinuát, amit még otthon Lintyőkétől tanultam. Sokat kellett pihenni a kaja után. 3-kor ültünk le és 4.57-kor jött be az ünnep, de valahogy elindultunk a zsinibe. A Jedidiába, amit Iszráel ajánlott, merthogy sokan oda járnak az isiből. Hát ez egy kétszintes zsini és nagyon fura, mert effektíve két külön szint, meg rengeteg ember volt, úgyhogy átkívánkoztam abba a zsinibe, ahol voltam újévkor és tetszett. Hát átvonultunk oda. Már csendesek voltak az utcák, emelkedett volt a hangulat. Mindenki fehérben, a gyerekek bicikliken, a többiek sétáltak. Ha jött volna egy autó, csak azért nem kövezték volna meg a sofőrt, mert az bűn. Itt el kell mondanom a gy.k., hogy a fehér a zsidóság gyász színe, a kitli, az esküvői és halotti ruha is fehér színű, amivel a férfiak rendelkeznek és jom kipur teljes ünnep, olyan, mint a sábesz, a szombat, sőt ez a szombatok szombatja, szóval nem lehet dolgozni, olyan tevékenységet folytatni, ami nyomot hagy. Tehát ebben az emelkedett ünneplős hangulatban átvonultunk ebbe az ortodox zsinibe. Fiúk egyenesen, lányok kétfele és pont elől volt hely és már nem volt imakönyv, de az előttem ülő csaj odaadta a lányáét, amiben volt angol fordítás.
Minden zsidó ünnep az előző estével kezdődik. A jom kipurt megelőző este a kol nidré, és nem viccelek, ez tényleg a legdurvább ünnep és közben durván szép is. És végig tudtam követni az egész estét! Már-már katolikusnak éreztem magam, mert annyi eddig nem tapasztalt részbe keveredtem, hogy nem győztem csodálkozni a két vallás közti megfelelőségeken. Magasztal a kántor, a gyülekezet kontráz, meg egyebek. A kántor valami egészen csodálatos középkori dallamot énekelt. Bűvös volt. Nem hallottam még ilyen melódiákat, el is döntöttem, hogy, ha más nem, én ide fogok járni, de aztán mondták, hogy nem mindig ő a kántor, sajnos. Őrült büszke voltam magamra, hogy nem dumáltam végig a szertartást, hanem végig követtem, sőt. Jajj, de mennyit írok már és még csak a kol nidré elején járok. Mindegy a lényeg az volt, hogy a végén a kádist és az adon olámot olyan vígan énekelték, hogy azt hittem nem is jajm hakipurim, hanem legalábbis purim van. Amit egyébként Dani meg is jegyzett, amikor az utcára léptünk, mert mindenki a legszebb öltözetében, minden zsidó irányzat bennszülött vagy betért képviselői különféle jelmezekben, jó, csak szerintünk jelmezekben, vállon tálittal, vagy talésszal, ahogyan otthon az imasálat mondják a jobbak, vonult a zsinagógákba. Tényleg kicsit olyan volt nekünk, posztkomcsiknak, mint purim, a zsidó farsang, de Iszráel is átérezte a probléma lényegét, hiszen ő denveri és ott sincs tele a város zsidókkal, Jekatyerina Moszkvából meg pláne.
Másnap reggel Réka hasizomra diktátorkodott a szántógépemből egy fél órácskát, Dani a kanapéról nyomta, aztán felkerekedtünk a Falhoz. Meglepően jól viselte a lábam, köszönöm orvosi egyetemet végzett szüleimnek, az orosz röntgenes sárkánynőnek, Friedman Gabi bának és a Tisza cipő gyárnak. Elsétáltunk a Falhoz tehát, görkorisok és biciklisták voltak az utcákon és valami mély csend az autók nélkül. Közben mindenféle viccességek történtek, mert hát Dani is ott volt és aztán Tejóka is csatlakozott, de sajnos csak azután, hogy csodát láttunk. Átmentünk a Sziklamecsethez. Egy fahíd vezet oda a Jaffa kaputól, zsidók nemigen, igen nem mehetnek oda, de Dani ügyes volt és turistáknak álcázott bennünket. Én meg az egalitárius minyent kerestem, amit később soha nem találtunk meg, mert állítólag csak mende-monda. Na én még olyan szépet nem láttam. Az aranykupola csak a hab a tortán. A kék mozaik és a déli kék ég, ezek együtt tényleg valami felhőtlenséget csináltak. Én nem tudom megfogalmazni ezt az egészet, de sokat beszéltünk Allahról és ma amikor ezt elmeséltem bigott zsidó osztálytársaimnak, nem is hitték el, hogy nem mondtuk ki az Is.ten nevét, ha már egyszer ott voltunk. Na, most ezt nem tudom, érthető-e, de valami nagy disznóságot csináltunk, hiszen mikor menjen zsidó ember a Sziklamecsetbe, ha nem jom kipurkor, ami az egyetlen alkalom volt a Szentélyben, amikor a főpap kimondta az Öreg nevét?
Aztán összeszedtük Tejókát és onnantól kezdve tényleg gurultunk a röhögéstől. Találkoztunk Elvis-szel is, aki úgy énekelt, mint Louis Armstrong, de dúsgazdag, mert aranytömbökkel kereskedik, bár egy kufferkocsin húzta maga után a műanyag dobozát. Miatta is neveztem el ezt a blogot zizilendnek, mert már előre szerettem őt is, meg az összes rock’n rollert.
A böjt meglepően könnyű volt így, hogy életemben szerintem először úgy csináltam, hogy se zsiniben, se dolgozni nem voltam alatta. Tejóka is böjtölt és szerintem ő a legjobb csaj a világon. Mondjuk persze nem csak ezért J Assael komámékhoz mentünk a böjt-törésre, az zanyósáékhoz, akik itt nagyon közel, pont egy szuper roof top-os lakással rendelkeznek és ott Daninak szereztünk munkát, nekem persze önkénteset, mert az az én formám és a jom kipurnak tényleg vége lett, kinyitottak este a boltok, és mindenki beíratott valamelyik könyvbe. Ma reggel pedig folytatódott a fúrás-faragás, amitől hangosak az utcák a napokban, mert építik a szukákat, a sátrakat a gy.k., a sátoros ünnepre, a szukkotra, a balkonokon, az udvarokon, a kertekben, de főleg a balkonokon, szóval élte tovább az életet az egész Zizilend.
Fúrnak, faragnak, megyek az Emek Refaimon, ami az a Ráday féle utca és szárad a hajam sétáltamban, kunkorodnak a tincsek, csöppet molett, ám annál nőiesebb sziluettem ring az utcán, és arra gondolok, micsoda faszányosság olyannak lenni, mint a többiek. Otthon nem úgy nézek ki, mint más csajok, itt meg mindenki pont én vagyok külsőre. Ez plusz egy boldogság.
Meg az is, hogy Jonah barátom most Bibivel ül egy gépen és mennek Obamához.
Shana tova!
