ZIZILEND

A szüleim látogatása teljes valójában eltüntette a sarokmakkanásomat. Ők Hévizen pihenték ki a zizilendi fáradalmakat, én újra futok a reggeli napsütésben. Az augusztusban még favorizált palettás vonatsínről kiderült, hogy a paletták famintázatú kőlapok, úgyhogy jobb híján mellettük suhanok az aszfalton, a jeruzsálemi maratonisták paradicsomában. Reggel kevesebben futnak, így nem izgulok, hogy versenybe kell szállnom egy másik lajhársebességű sarokmakkanás után magát újra formába hozóval.

A széder reggelén a napfényben futni felér egy látogatással valami pékségbe. Kis csoportok állnak körül füstölgő barheszeket, égetik a hamecet, eleget tesznek ennek az általam még sose látott szertartásnak. Voltam már pészahkor ortodox családnál, de ott csak egy gombóc tésztát égettek el a konyhában. Én nem égetek hamecet, színjátéknak tartom, bár az egész pészah színjáték, eljátsszuk, vagyis mi askenáziak egyfelvonásosban elmeséljük őseink rabszolgasorsát, kivonulását Egyiptomból. És ezt a szfárdiak konkrétan el is játsszák a széder estén, de hogy egy ilyet lássak, egy évet még gyúrnom kell.

HaShmonaimba megyek a rokonokhoz, akik tetőtől-talpig zizik, csallóközi beütéssel, nokellivel eszik a paprikás csirkét és ezt a szót még a gyerekek is tudják tótul. A széder előtti ebéd menü krumpli-lisztben rántott hús hagymás krumplival mert ugye ilyenkor már nem eszünk hamecet, de maceszt sem még. Utána csendes pihenő, majd a széder egy akapella kórus zseniális kommentekkel. Egy unokatesó és egy nagybácsi társadalmi munkában kántor és a többieknek is gyönyörű hangjuk van, az enyémről nem is beszélve. Csodás, csodás, de azért lennék a havas Honfoglalás utcában, de ott most tesóm apósáék, az én kedvenc barátocskáimmal ünnepelnek együtt a szüleimmel.

Mami azt telefonálja délután, hogy ő nem készített krajszeszt 15 éve. Mert azt mindig én csinálom. Mondom, vagy a tesóm. Aki meg szigetlakó lett négy éve az USÁban, szóval ők sincsenek otthon. Nehéz ez így, na. Éjjel megfogadom, ha a fene fenét eszik is, én ezentúl mindig otthon széderezek. Másnap szintén sok a csendes pihenő, a sztahanovista zizik ilyenkor tudnak csak pihenni. Persze nagy szeretetben.

Egészünnep ki, uzsgyi vissza Jeruzsálembe, ahol nyitva vannak éjszaka is a pészahra kikóserolt pizzázók, pékségek, cukrászdák. A krumpli- és a kukorica-liszt csodás kiskapuk a pészahhoz. Tömény pékségillat a szent levegőben. Mivel én és a drága osztálytársaim a diaszpórából látogattunk ide és nem végleges letelepedést tervezünk, az ünnep 8 napos nekünk és ha akarunk, ülhetünk két szédert is. Amit meg is tettünk, és mindenki hozta az előző este tanult fogásokat és okosságokat. És együtt örültünk annak, hogy a könnyű vasútnak becézett villamost is hamectelenítették, meg hogy a dohányosoknak sem kell cidrizni, van cigi ami kóserlepészah.

A Jeruzsálem pékségtől elválásom után, pészah második napján még folytattam csöppet a szentéletűsködést és a tápiókán sokat törtem a fejünket, hogy szabad-e enni a nagy ünnepen, kitniotnak számít-e, ha már a quinuán annyit vitatkoztak, aztán megtaláltam a legautentikusabb honlapot és azzal kiszakadtam egy jó időre a szent jeruzsálemi valóságból.

Így az ünnep alatt nem kellett maceszgombóc levest főznöm, pedig a legjobb bolondítását tanultam meg anyukámtól, sem rengeteg maceszt ennem, mert a rekreációs wellness kúrán, amit afikomennek kaptam, Sereghy kartársnő vett nekem teljes kiőrlésűt, de csak azért, mert csokis meg fokhagymás már nem volt. És a kartársnő újabban vegán háztartást visz, így rém egészségesen éltünk.

Pészah utolsó, azaz a hetedik napját Tel Aviv-i gyengélkedéssel töltöttem egy csodás táncos mulatság után, amit csakis Siminek köszönhetek és ezúton is küldöm szívélyes üdvözletemet. Két széder, de 7 napos pészah. Ez most így lett kóser. Kicsit jó volt, hogy nem kellett még egy napot fűrészport enni kutyatejes cikóriával, de egyben könnyű fájdalommal töltötte el a jelenleg izraeli szívemet, hogy otthon még egy nap maceszos kávéra ébred a jóapám.

Amerikai zászlókat fúj a szél, a belváros hemzseg a deltás vállakról lógó méteres teleobjektívektől és a színes-szagos maceszt vásárló jó zsidóktól itt a szent föld székes fővárosában. Megérkezett Obama, és vele a világmindenség legnagyobb hacacáréja.

Az USA újraválasztott elnöke az első külföldi látogatása reggelén saját repülőjével szállt le Tel Avivban. Kispaszti kipécézte rögtön, mert ő a nanokémia mellett repülőpécézésben is menő. A Szörnyetegnek becézett 8 tonnás kocsija várta volna, amit már előbb iderepített, de pont az elnök érkezése előtt a gépkocsivezető benzint tankolt bele diesel helyett, így Szörnyeteg lerobbant, és arcom pirul, de bevontatták Jeruzsálembe.

Az egész egyszer már felrobbantott King David hotelt kibérelte, ahogyan Clinton és az öreg Bush is anno. A hotelt már hamectalanították (gy.k.: pészahra kitakarították belőle az összes kovászost az utolsó morzsáig), így ötszáz fős delegációja és az elnök kóser lepészah, kenyér és tésztamentes diétán él a 3 napos látogatása alatt. Amit  hovatovább már most, az első napján nagyon élvezhet, nem csak az őrült kreatív keletlen fincsiségek miatt, hanem mert az elnök kényelmét Izrael legpengébb női biztosítják. Pészach előtt a jó zsidók megszállottan takarítanak, minden erjedésre alkalmas élelmiszertől megtisztítjuk otthonainkat, virtuálisan, de valós szerződésben, nem zsidó embernek adjuk el a hamecünket, amit otthonunkban elzárunk az itt csak 7, otthon meg 8 napos ünnep alatt. Ezt a sűrű hetet zökkentette ki rendes kerékvágásából most az USA elnöke, nagyobb bajunk ne legyen.

Kedden Ramallahban palesztin tüntetés volt. A XXI. sz. Hitlere, a világ terrorainak vezetője és egyben a cionizmus támogatója, a zsidók védelmezője transzparensekkel tüntettek a jó palesztinok. Aztán a jó zsidók megváltoztatták a programot és Ramallah helyett Betlehembe viszik az elnököt holnap. Betlehembe és nem a Siratófalhoz. És Obama nem a Knesszetben (gy.k.: az izraeli parlamentben) fog beszélni, hanem a Binyanei Hauma kongresszusi központban és nem politikusoknak, hanem egyetemistáknak. Ezer egyetemistának. Előtte Obama az Izrael múzeumban megnézi a Holt-tengeri tekercseket és nem mondjuk a Maszadát mássza meg a 40 fokos hajnalban. A Holt-tengeri tekercseket nézi meg, mert a nagykövete szerint ezzel fejezi ki tiszteletét a zsidó nép földhöz való jogáért. Holnapután Obama ellátogat Herzl Tivadar és Jichák Rabin sírjához, ami Oren, a nagykövete szerint jelentős rábólintás a cionizmusra.

Udvariasan cionista köszöntője után, amelybe teljes héber mondatokat szőtt bele (szám szerint 33 héber szót) az elnök megbeszélt az elnökkel és a miniszterelnökkel. Már egy teljes napja itt van, ajándékot kapott Bibitől, Kispaszti legnagyobb örömére egy aranybevonatú 0,04 mm² nano chipet, amelybe 0,00002 mm mélyen Izrael és az USA függetlenségi nyilatkozatait gravírozták és egy a második szentély idejéből ránkmaradt kavicshoz ragasztották, magnólia fát ültetett az elnök kertjében (a növénynek saját útlevél ugyan nem kellett, de alaposan megvizsgálták a fináncok), gyerekkórus énekelt neki a Perez rezidencián és egy dél-izraeli kisfiú megköszönte neki a Vaskupolát. Irán atomfegyver előkészületei elítélve, az alagút végén ott a közel-keleti béke, az amerikai elnök a tartós béke feltételeként hangsúlyozza a zsidó állam létjogosultságát.

Ez a bejegyzés az iskolámról, az egy éves zizilendi tartózkodásom okáról és céljáról szól.

A Pardes (a szó jelentése citrus- vagy gyümölcsliget) egy olyan jesiva (héber hittudományi iskola), ahol bármilyen háttérrel rendelkezők, bármilyen irányzathoz tartozók tanulhatnak zsidóságot, bármilyen szinten. Ebben a jesivában fiúk és lányok együtt tanulnak. (Gy. k.: ez egészen rendkívüli, mert a jesiva egy olyan intézmény eredetileg, ahol kizárólag fiúk tanulnak.) Itt vannak fiúk, akik nem hordanak kipát és vannak lányok akik igen. Modern ortodox a vezetés, a tanárok általában rendkívül tudatos liberális és szabadelvű gondolkodók. És amerikaiak. Mielőtt belevágtam volna ebbe a nagy kalandba, azt gondoltam, mivel a suli amcsi, tuti lesznek majd, akik a szünetben feltérdelnek a padra és elénekelik az érzéseiket mint a Highschool musicalben. Aztán rá kellett jönnöm, hogy rosszul gondoltam. Itt a Zak Efronok az órán imprózzák el dalban, mi ül a szívük mélyén. A padra térdelés stimmelt.

Nem adnak cukorkát, ha elmész imádkozni, és nem néznek le, ha nem

Bárki vagy és bárhonnan jössz, egy a lényeg, hogy akarj tanulni. Zsidóságot. Van olyan a mostani évfolyamban, aki a Chabadnál, magyarul a Lubavitsnál tanított régen. Vannak olyanok akik egyáltalán nem zsidultak azelőtt, vannak pajeszos-ciceszesek, van rabbinő, vannak betértek és vannak akik kipát és szoknyát hordanak egyszerre. Általában a BA és MA közti évet töltik itt a jó amcsi diákok, de aztán sokan itt maradnak, vagy elmennek rabbiiskolába, vagy mennek tovább az eltervezett útjukon és fodrászok, biológusok vagy éppen színházi kellékesek lesznek. Akik nem a gap year-t (azt az évet, amikor még nem vették fel az egyetemre) töltik itt, azok idén vagy fiatal ortodoxok, akiket valamiért szabadnak neveltek, vagy egészen különböző indíttatásokból választották ezt az iskolát. Pl. van olyan, akinek a gyerekei/unokái Izraelben élnek és egy évet a nyugdíjas korából arra áldozott, hogy közel legyen hozzájuk és az időt ne kötögetéssel töltse. Vagy a választott foglalkozása nem boldogítja, és a zsidóságától reméli a boldogságot. Vagy eddig spirituális vezető volt az otthoni közösségben, de tovább szeretne lépni, rabbinak fog tanulni. Egy igen tartalmas évet tölthet el itt az ember és annyit tanulhat, amennyit akar. És ha nem zsidó foglalkozást választ magának, akkor egyszerűen mélyebben élheti meg a zsidóságát ezután, egy alap(os) tudással, ami ugye sose árt.

Ez az iskola egy zsidó lehetőség. Ha akarsz, elmész reggelente imádkozni, ha nem, nem. Ha akarod, az egész órarendedet úgy oszthatod be, hogy csak régi könyveket tanuljál, de úgy is, hogy többnyire a mai Izraelt ismerd meg. Ha vallásosan szeretnél élni, itt simán megteheted, és ha sokat kérdezel, akár meg is okosodhatsz. Ha az intellektuális érdeklődésedet szeretnéd kielégíteni, szabad a pálya!

Ha voltál már Limmudon, az angliai impresszió áradaton, azon a szemináriumon, ahol annyira szuper minden, hogy nem tudod, hogy melyik programot válaszd és egy ötnapos szellemi orgazmusban van részed, és nagyon rossz a kaja, na akkor lehet némi fogalmad arról, hogy milyen a Pardes, egy egy éves Limmud!

Praktikus infók

Egyáltalán nem mulatságos, de őrült meglepő az év elején, hogy tényleg be kell járni az órákra, mint az áltiban.

Az első hetek kínosan tudnak telni, ha nem vagy tisztában azzal, hogy jól kell hevrutát (gy.k.: tanulótársat)  választanod, mert meglehetősen sok időt fogsz vele eltölteni. Az órarend kötött, minden nap talmuddal vagy tórával kezdődik és az első 3,5 órás órából kb. 1 óra hevruta. A félév elején az összes osztálytársad közül választhatsz hevrutát, mindenkit kipróbálhatsz, aztán jó összeállni azzal, akivel a leghatékonyabban tudsz tanulni, aki egyben lehet a legszimpatikusabb is, de inkább a hatékonyságon van a hangsúly. Ez nem az a klasszikus hevruta, amit én megszoktam, hogy az egyik sokkal előrébb jár a másiknál, és másban pedig a másik jár előrébb az egyiknél, hanem olyasmi, mint mondjuk a Yentl-ben, egy szinten van a két tanulótárs, csak nem kell a nemi identitást titokban tartani, mert itt szabadság van, azért van itt mindenki, amiért te. A hevruta időt a könyvtárban töltöd, ahova nem lehet kaját bevinni, mert a Tóra tanulása itt a lényeg és jó ha megérted a legelején, hogy ez pont olyan, mint egy zsinagógai tanulószoba, itt bét midrásnak mondják, és van valami szentsége, mint általában a tanulás helyeinek.

12 és 1 között egy olyan óra van, ami választható és a heti szakasztól kezdve az aktuális arab-zsidó konfliktusig sokmindent választhatsz, ezen az órán általában nincs hevruta, de ha van, akkor bent az osztályteremben és a melletted ülő a hevrutád. 1 és 2.30 között ebédszünet van, ami alatt igen sokszor van program az iskolában, vendégelőadók, előadások, megbeszélések és egyéb ínyencségek, pl. jóga óra. A délutáni órák szólhatnak tisztán zsidóságról, de lehet társadalmi témákat vagy pl. kalligráfiát is választani. Egy délután eltarthat akár este 8-ig is. Hétfő az a nap, amikor az ún. széder este van, ilyenkor bent maradhatsz tanulni egy erre az alkalomra választott hevrutáddal. Ez nagyon népszerű dolog, akkor is, ha rém fárasztó.

Minden diáknak van egy lelki támogatója egy tanár személyében. Ez egy rém fura intézmény, vagyis inkább amcsi. Előre figyelmeztettek, hogy a Pardesben tilos mezítláb járni. Ezt nem szokás nagyon betartani. Ez is jó fura. Meg az, hogy lehet órán enni. Meleg kaját is.

Az iskolán kívüli és iskolabéli programok hirdetése virtuálisan, egy yahoogroupon folyik. Van hirdetőtábla bent az a falon, amit érdemes figyelni, és a csütörtöki community lunch-on is érdemes részt venni, mert ott nagyon sok infót lehet megtudni.

A tanév során három nagyobb, több napos kiránduláson lehet és érdemes részt venni, és több egynaposon attól függően általában, hogy milyen track-eket (tanulmányi irányokat) választasz.

A Pardesben nincs héber nyelvoktatás. Ha Izraelben akarsz eltölteni egy évet, akkor ne ezt az iskolát válaszd, ez egy amcsi buborék itt Jeruzsálemben. Vagy tanulj meg előtte héberül.

Jeruzsálemben még nem találkoztam olyan emberrel, aki ne vett volna még részt legalább egy előadáson a Pardesben. A szabad felfogása, vagy a változatos programjai miatt talán, fantasztikusan népszerű ez az iskola.

A Pardes podcast-ja a heti szakaszról, a világ legnépszerűbb zsidó podcast-ja.

A plasztikusság végett

A Pardest 1972-ben alapították, egy héber betűket köpő gránátalma a jelképe vagy logója. A szent jeruzsálemi valóságban egy sokemeletes épületektől mentes Rákóczi út méretű úton, egy Mazda kereskedés épületének 3. emeletén, linóleumos, pár osztálytermes, kis könyvtáras iskola ez, ami első látásra sokakat meglepetésként ér, mert a szuper reputációja után valami eleganciára számítanak, de én előre tájékozódtam amikor idejöttem és pont olyan volt, amilyenre számítottam. Terjeng a kajaszag az iskolában, mert a konyha egy légterű az ebédlővel és az ebédlőből nyílnak az osztálytermek. Van vízgép, egy sékel egy neszkávé, vagy egy tea, a pénz beszedésére külön önkéntest jelöltek ki, szerencsére nem engem, mert én már akkor rég lecsaptam arra a lehetőségre, hogy a kávéállomást tisztán tartsam önkéntesen. A könyvtárból a kilátás alkonyatban Jeruzsálemre: megfizethetetlen.

Van valami ebben a szent jeruzsálemi levegőben, ahol több ezer éve imádkoznak az emberek. Aztán nehéz visszamenni a régi életedbe és próbálni kósert enni, szombatot tartani, vagy egyszerűen csak nem a holokauszttól elfáradt zsidónak lenni. Gondolom.

Én

Mindezt persze megtehettem volna a Weskóban, vagy a Bét Jákovban is, de akkor korlátozva éreztem a szabadságomat, inkább punk akartam lenni, meg hippi. Reggelente hívtak davenolni (gy.k.: imádkozni) és cukorkát ígértek érte. Én meg nem mentem és ezért nem szerettek a vallási vezetők és ettől punk voltam meg hippi. Egyszerre. Reggelente szotyiztunk a Nagymező utcában vagy elmentünk Montrealban a legnagyobb bűn helyszínére, a McDóba.

Most azért kelek fel reggelente fél 7-kor, hogy beérjek davenolni, azért, mert olyankor béke van és az imák kacifántjában szépen el lehet veszni, és nem rögtön dumálni kezdek a csajokkal, hanem mondjuk olvasok a Tórából.

Nem az a lényeg, hogy mit tudok, hanem az, hogy tanulni akarok. Egy egész szemeszterbe került, hogy rájöjjek erre. Nem a szabad asszociáció, hanem a kérdés és annak minősége a lényeg. Ilyen hozzáállással sose találkoztam azelőtt. Otthon, bármilyen iskolába jártam, nem számított, hogy tanultam-e, az volt a lényeg, hogy jó jegyeket kapjak, átmenjek a vizsgákon. Mindenhol jó tanuló voltam és mindig szégyelltem magam érte, mert ügyes voltam, nem szorgalmas. Itt viszont, mivel nincs osztályzás, az órákon tanúsított hozzáállás dönt arról, hogy milyen tanuló vagyok és ezért sokkal nagyobb odafigyelést igényel minden egyes perc.

Ezért jöttem ide. Reggelente amikor bicózom a suliba, őrült kíváncsian várom, hogy mit fogok napközben tanulni. És ez így van szeptember óta.

Aztán beérek, feldobom magam egy padra és ezt szépen eléneklem.

A ros hódes, azaz a hónap első napja kifejezetten női ünnep. Az Öreg szavait megfogadó nők nem támogatták az aranyborjú összerakását és nem adták bele a közösbe az ékszereiket, ezért tőle ezt a napot ajándékba megkapták minden hónapra. Férfiak is ünneplik az újholdat, de a Mózest követő nőkre emlékezve, a nők nem, vagy csak háztartási munkákat dolgoznak ezen a napon. Előírás nincs, vannak akik összeülnek tanulni, vannak, akik új ruha viselésével ünnepelnek, vannak akik anya-lánya napot tartanak, az én iskolámban ilyenkor valamelyik csajnál tartunk csajmonológok előestét.

Ma ádár hónap első napja van. Ebben a hónapban lesz purim, amit már most elkezdtek ünnepelni itt a szent földön és csomóan már jelmezben járnak az utcákon, de a mai ros hódes azért is különleges, mert reggel ellátogattunk a Fal női nevű összefogás akciójára, amiről múlt hónapban már írtam én is meg a New York Times is. És most megnéztem a saját szemeimmel, mi történik ott.

Én egy liberális felfogású demokrata vagyok konzerv igazságokkal, amiktől nem szeretek tágítani, ha a zsidóságról van szó. Azt gondolom, hogy nem a változtatás, hanem a törvények megtartása tartotta fenn a zsidóságot, ebből következik, hogy nem tolom táleszben és nem rakok tfilint az egyenjogúság hirdetése végett. Azonban megértem, hogy ha valaki olyan közösségbe született ahol ez a hagyomány és egalitáriánus közösségben nevelkedett, vagy szereti fizikailag érezni az írást, akkor mi sem természetesebb annál, hogy saját hagyományt őrizzen, építsen.

Szóval elmentünk az oszitársaimmal a hó elsejei női imádkozásra, ami nagy port ver mindig, mert pár csajt mindig lecsuknak legalább egy kihallgatásra és ettől (is) kiváló a harcos amazonok marketingje.

Reggel 7 órakor már nagy tömeg volt, sajtó és résztvevők kb. egyenlő arányban. A Fal jobb oldali kis része a nőké, a bal oldal nagy a férfiaké. A Fal előtti rész tehát ketté van választva és imádkozni egy másik kisebb fal és a Fal között szokás. Tehát le van kerítve a Fal szemből is. Ez nem tudom, hogy érthető-e, de a lényeg, hogy a női bejáratnál csomó táleszos pasi álldogált nagy izgalomban a szőrös mikrofonok, az óriás objektívek és a kamerahadak alatt. A nagy érdeklődés most nem csak a csajoknak szólt, hanem annak a négy 67-es veterán katonának, akik az 55-ös sz. ejtőernyős brigáddal a Hat napos háborúban felszabadították az Óvárost, a Siratófalat, a Templom-hegyet és ezzel kétezer év után újra Izraelé lett Jeruzsálem. Ezek a veteránok eljöttek ma kiállni a nőkért és volt köztük aki szolidaritani jött és volt pl. a Micha Eshet, aki a nemi választóvonalra mutatva megállapította, hogy "Ez az ország teljesen őrült."

Az akció hamar elkezdődött, nekilátott mindenki imádkozni, a nők fején a sapkák és a kapucnik alól kipák bukkantak elő, és a színes táleszek és a gyönyörű női hangokon énekelve imádkozás vidámságot varázsolt. A vidámságban volt valami elemi szomorúság. Azt hiszem az ebből a keserű harcból merített erő árasztotta azt az edzett energiát, aminek a szele megcsapott engem is. 1988 óta harcol ez a szervezet, mindeddig hiába azért, hogy a Falnál táleszben, kipában, tfilinnel imádkozhassanak a nők.

(A Falhoz vezető biztonsági kapukon átcsempészték ezeket, vagy már magukra kötötték, vagy férfiaknak adták oda, ők talán könnyebben adagolják be a biztonságiaknak, hogy színes táleszük van. Andrea, az isitársam pl. a kézre való tfilint már otthon felcsavarta, a fejére valót pedig a belső zsebébe tette, és így csak a táleszét vették el tőle a kapunál.)

A férfiak fürtökben lógtak két oldalról, szemmel láthatóan drukkoltak az akciónak, mosolyogtak, imádták ezt a reggelt.

Két rendőr és számos civil ruhás ügyelte a rendet. A férfi rendőr percenként fúrta át magát a nőtömegen, kedves volt és előzékeny, a nőci rendőr egy széken állva utasította a bekiabálós ortodox nőket, hogy tartózkodjanak a tiszteletlen megnyilvánulásoktól. Vigyáztak a rendőrök erre az akcióra. Máskor közbeavatkoznak és az ima közepéről hurcolják el az amazonokat a rendőrőrsre. De ma másképp történt. Megvárták az ima végét, kitáncolták magukat a csajok és aztán vittek el tíz nőcit az őrsre és a seregnyi nő utánuk ment, Tórát olvasni a szabadulásukért. '88 óta először megvárták az ima végét! Azt mondják, lesz eredmény.

Hajrá HaHa, hajrá Éhségmenet, hadd szóljon a Klubládió!

Simivel és Yehudával ülünk a shukon és alkoholizálunk, mert ez az élet rendje. Megtárgyaljuk, hogy Yehudát maga az öreg szólította ide Columbiából, Simikét a változtatás szele suhintotta meg, nálam meg egy kattanás volt az idecuccolás oka. Mondom Siminek, menjünk a magyar palacsinta buliba csütörtökön, mondja persze, azzal visszatép Tel Aviv-ba este, a 11 órás harangszóval.

Másnap, a csütörtöki communitiy lunch-on az isiben körülöttem három szfárdi iskolatársam vadul szervezkedik. Az egyik iráni, a másikat nem tudom, de mélybarnabőrű, a harmadik latin-amcsi felmenőkkel rendelkezik, születésileg mindannyian amcsik. - Reggel a suliban a minchán, amikor kiabálják, hogy az Artscroll 123. oldalán tartunk és a Koren 456. oldalán, akkor mi mondhatnánk, hogy a szfárdi imakönyvv 789. oldalán! - Na mit szóltok, milyen ötlet? - Szuper! - Mi szfárdiak annyira ki vagyunk rekesztve, hogy nem igaz! - Ez igazságtalanság!! - Szervezzünk szfárdi gasztro-hetet! - Jóóóó!!! - És bemutathatnánk a szfárdi országok, népek, szokások közti különbségeket! Na?

Aztán felkerekedem az ál-fővárosba, a múzeum kerti kapálás után, amikor rendszerint kék az ég és mosolyognak az emberek. Az állomás csütörtök délután egy hatalmas embermassza erről már írtam, de a buszkáoszban kiszúrok egy Tel Aviv-i járatot, kérdezem a sofőrt, melyik állomásra megy, mert a központi Simikéhez közelebb van, mondja, odatart, hely nincs, kérdezem utazhatok-e mellette a lépcsőn, neki mi sem természetesebb, a német turistának az első ülésen annyira nem oké, a lábfeje a fenim alatt, de hát ugyanannyit fizettünk a jegyért végülis, miért ne legyen neki kényelmes. A kanyarokat lazábban veszi a busz, mint eddig bármilyen közlekedési eszköz, amivel Jeruzsálemet elhagytam, a jobbommal a buszajtó karjában kapaszkodom, de csak mert ballal nincs mit megfogni, a sofőr combja messze, és én még azt hittem, a Tenzi naplóját fogom olvasni az úton, az új Zemlényi Hoppárézimi Zoltán könyvet. Jobb híján bal kézzel sms-ezek Siminek, hogy érkezem én, ha az őrült buszsofőr is úgy akarja, hadd nyughasson. Az Arlozorovra érkezünk a merkazijja helyett, de felajánlja a sofőr hogy fél óra múlva átvisz a központira ingyen, mondom kösz nem, leémelygek a buszról, egyenesen Sara Weisz széles mosolya elé aki a világ legrosszabb sóletjét főzi, ellenben gumicukrot ad desszertnek és lehet nála videózni szombaton. Ő valami előadásra jött ugyanezzel a busszal és egy barátnőjével és szintén tétováznak merre menjenek aztán mindannyian megtaláljuk a buszainkat, az enyémnek a sofőrje fejtegeti, hogy nem fontos zizi országban ziziül tudni, mert mindenki tud angolul, de én ragaszkodom a héber  dialógushoz és aztán már a héber nyelv fontosságét fejtegeti ez a kedves sofőr az utazóközönséggel együtt, ami egy nyanyából és belőlem áll.

Viszonylag hamar megérkezem, Simike kuckójában összekapjuk magunkat és irány Tel Aviv ipari negyede, a palacsinta szürreál, ahol összeszedjük Gabit és barátját, meg a Higit és magunkat és a részleges Habonim bulit Simi kuckójában folytatjuk. Nóricska nem jön, mert férjfüggő.

Csodás este ez, sok dologban megvilágosodom, pl. abban, hogy miért csak nagyon kevesen látogatnak meg engem Jeruzsálemben. A vallási ellentétek, a túlzott vallásosság Gabi és Higi szerint is ránehezednek az ember mindkét vállára. Higi elvi szinten kerüli a fővárost, túl sokat élt itt, összetettebb a képe mint a miénk. Az a jó, hogy a Gabi pont ugyanolyan mint réges-régen, amikor együtt madrichoskodtunk Szarvason, csak már nem Magyarország neki az otthon, hanem itt és ez nagy boldogság neki de nem az otthon maradtaknak.

Reggelre nyár van, rövidujjúban pezseg a város, ide kéne költözni. Simi is mondja:  Imádom ezt a várost, mocsok putri. Imádom! A Dizengoffra megyünk dosz szoknyát vásárolni, a sikeres vásárlás után a Ben Gurion sarkán megpihenünk a forgatagban, gyümölcsturmixot iszunk és arról beszélünk, hogy itt az idősek teret adnak a fiataloknak, és ugyanúgy tisztelik őket, mint fordítva. Aztán a pezsgés elfáraszt, vissza kell térnem Jeruzsálembe.

Feltömődöm a buszra, viharzok vissza a nyugiba, átmeneti otthonomba, ahol merek sálom álejkummal köszönni, ha nevetnek is érte. Utazom egy órácskát, megérkezem, serényen fel szeretnék szállni a 18asra, ha jönne, de csak nem jön, pedig meg közel nem jött be a szombat. A hiéna taxisok egy irányban egy helyen állnak meg, a soha meg nem érkező buszra váró utasok, tessék, rendeződjünk lakóhely szerinti négyes csoportokba. A fenébe, mindenki otthagy, túl vallásos környéken lakom, ilyenkor már mindenki otthon készül, csak a szombatot nem tartók lébecolták el az időt.

Hodzs vadzs? - a hátam mögül, Joseph az a suliból, beletol egy takkerba, hogy útközben alkudozzunk, hogy ne legyen túl drága az út, mert csak hárman vagyunk. A balomon ülő parókás nyanya zacskóiból folyik valami piros lé, hadd ne folyjon rám parókás banya, és ne csitítgassa mán a drága oszitársacskámat, a John Travoltát mosolyban előző Josephet az alkudozásban, hadd robogjunk már komplett zizimódra itt a zizitakkerban. De a banya szép és nyugodalmas szombatot szeretne, könyörög neki, hogy hagyja abba az alkudozást. Én közben kérem Josephet, ha tud albérletrol, szóljon nekem, mert márciusig tart a szerződésem, erre a banya, hogy az ő fia most költözik, megadja a számát, joje? Mondom, banya én nem akarok Nachlaotba költözni, azért jöttem Jeruba hogy nyugtom legyen a budapesti nyüzsgéstől, de mondom mégiscsak tessék megadni a számát a fiának, hátha mégis a Nachlaot városrészi durva pezsgésbe költözöm. Bár nem. Az úton stoppol egy csávó, az Öreg küldte, állapítja meg a banya, megállunk, plusz egy fő, a kialkudott árral elégedett Joseph is, már lehet vele beszélni, háromszáz méter múlva hopp itt egy virágárus, az új utastársunk kipattan, vásárol, az Isten megáldja őt és akinek viszi, srác vissza, perc múlva megérkezünk, sábát sálom banya, kösz a számot, de tessék megnyugodni, akkor jön be a szombat, amikor kész vagyunk rá, felesleges a percmutatót lesni. Nyanya legyint, te hülye vagy leányom... - Tudom nyanya, csak próbálkoztam, hátha megnyugszik egy ilyen ál-zsidó mondástól, de látom, csak sokkolom a liberális mindenemmel. Mondanám még neki, hogy máskülönben kőkonzerv vagyok, pl. nem szeretnék béketárgyalásokat az arabokkal, haragszom a hagyományt nem őrző izraeliekre, szégyellem magam a születési jogon alijázottak nevében, akik karácsonyoznak ezen a földön, a falra mászom a disznóhúsra vágyóktól itt kóserországban. Aztán hazarepít a taxi és egy szélsebes zuhany után felnyargalok Yaelékhez az Ibn Ezrára és megszáll a nyugalom, lement a nap, a szombat bejött.

A Pasztifivérek szerint, akikkel később a szombat délutánt töltöm, 5 év múlva parókám is lesz, meg kezet se fogok velük fogni.

A választások előéjszakáján Izrael bulilázban ég és a Hadassa College falán Bibi, Cipi és Selli fényfestett animációban folytatnak magasröptű eszmecserét amiből néha elkapok egy mondatot, elragozom, rádöbbentenek a többiek, hogy félreértettem és folytatom tovább a bámészkodást. Hopp, akad meg a szemem egy sarki üzleten, egy fodrászat, ami az ünnepre (gy.k.: másnapi választásra ami egyben munkaszüneti nap) való tekintettel engedett az áraiból, csak bejelentkezés alapján. Na jó, nem várom meg Nórit míg Tel Aviv-ban levágjuk egymás haját, mert ezt a cuki csajprogramot nem tudjuk összehozni úgyse. Elő az okosteló, megvan a számuk, kicsöng, bugóhangú halló halló, hallom a zenét a telefonban, ami élőben is ömlik a szalonból, mondom bejelentkezem, azt búgja gyere, hopp itt is vagyok ragyogok.

Aztán tovább búg már élőben ez a hatalmas ember aki nagy valószínűség szerint a főnök. Pufók gyermekalakján hatalmas cicanaci és garbós ujjatlan, minden feszül és csillog, hatalmasságában vállig alapozott habtestével barokk puttókent repked a szalonban. Leültet egy tükör elé és a kezembe nyom egy Red Bull vodkát. Jájj, este tíz van, mi lesz velem? Holnap isi! Félelemmel vegyes izgalomban várom a sorsom. A hajam kiszáradt, összegubancolódik, törik a vége, de igen hosszú, meg sose volt ilyen zuhatag és erre őrült büszke vagyok, szeretem a zsidó hajamat, a nő haja a koronája és most végre hosszú, végülis ezért éltem mostanáig.

- morfondírozom, miközben rohan az időő és feltűnik, hogy ebben a fodrászatban senki nem figyel arra amit csinál. Ja, mindenki be van. A csillámló puttó egy anorexiás csaj haját copfokba gumizza majd újságpapírt gyúr a kiscsaj csontos teste köré, néhol a haját a papírra ragasztja celluxszal. Műgondos körültekintéssel rémnek öltözteti, majd kiküldi a szegény anorexiást az utcára, reklámozd a szalont fattya! Aztán tovább ragyog a puttó és bemutatja Orent aki majd levágja a hajamat. Oren cigizik az utcán, szív alakú füstkarikát fúj nekem integetve, az ablakon keresztül ismerkedünk. Végülis mindegy, hogy kire bízom gyönyörű fürtjeimet, úgyis megnőnek újra. A puttó elküld a hajmosóba.

A mosósrác rángatja a fejemet, extra-erős ujjai a koponyámig hatolnak és mindeközben szépeket búg a fülembe. Ellentmondásos egy hajmosás.

Visszaülök a tükörhöz és figyelek tovább. Oren közben elkezdte egy méteres hajú csaj haját festeni. Foggal tépi az alufóliát. A puttó meg egy hajvágásba kezdett, de közben egy öregebb anorexiással dumizik. A banya arcán talán összesen a füle nem volt kés alatt, a lakkbakancsa sarka minimum 18 centi. Szárad a hajam, a szembetükörben Oren szája tele alufóliával, jájj, hazamegyek inkább.

Aztán egyszer csak hopp, máris kezdi vágni a hajam és kérem, hogy tényleg csak két centit vágjon, különben gyémántujjú Tiborral gyűlik meg a baja, ki fodrászok fodrásza, hajkoronám egyetlen kezelője, szabó szemű, sebész kezű felügyelője és hamar iderepítem a Desiree szalonból az angyalföldi eltépéről! De Oren rendületlenül rövidít, hát próbálok vele beszélgetni közben, hátha ettől a hajamra néz majd a kaszabolás közben s nem az illuminált hajmosó és szárító srácokra, akik körülötte állnak és isszák a szavait. Nekik duruzsol, ahelyett, hogy mint Tibor, elsziporkázná a gyerekecskéi cseperedését és kikérdezne az én kalandos életemről, minden mozzanatot pontosan jegyezve, sokat nevetve. Nézem a földön sorakozó tincseimet, mondom Oren, ez minimum tíííz centi! Á dehogy, kettő csak! Na jó, mondom úgyis gubancolódott. Oren el, a száritósrác minden tehetségét beleadva megdolgozik az egyenesre lappantáson, bekencézi tövig, kérek egy tükröt, hogy hátulról is megtekintsem, és tényleg, a hajam rövid, egyenes. Jájj miért kellett nekem akciós fodrászatba jönnöm?

Másnap este uszi után nem bajlódom a szárítással, vizes hajjal megyek aludni. Reggel, mintha most léptem volna ki Tibortól a napfényes Véső utcára. Oren olyan tökéletesen alkotta meg a frizurámat az élvezethajhász fodrászati őrület közben, mintha legalábbis egy Izrael népszerűsítő reklámba küldene szabrénak (gy.k.: izraeli bennszülöttnek). Nem vágott a hullám közepébe, rendesen kunkorodnak a tincsek, könnyű és friss a korona, mondom, imádom ezt a országot.

Éjszaka az országban nem sokan aludtak. Vagy a választás előtti utcabálok, vagy álmatlanság miatt. Szerintem legalábbis. Reggel több levelet találtam a postaládámban mint máskor, és mind új állampolgár barátoktól jött, gyötör az álmatlanság, mondd már meg kire szavazzak! Az emberek körülöttem dilemmáznak, hezitálnak. Középen álló Cipi? Jobbos Bibi, a mostani miniszterelnök, aki az országot és a Likkud Israel Beitenu formációt vezeti? A nagyon népszerű Lapid fiú, Yair, aki az ortodoxok békés ingyenélését igyekszik megszüntetni? Vagy az ultra-ortik, akik pont ennek az ellenkezőjét akarják? A szefárdi párt, a Sász-féle Arie Deriék, akik jobboldaliak? Vagy a Merec, akik ultra libsik és a palesztinokkal tárgyalnának az egész éjt nappallá téve? Vagy a Shelly Jachimovich-féle baloldal? A vallásos telepesek-féle Naftali Benett? A nem széles látókörű arab pártok, vagy a libsi arab párt? Egyáltalán, legyen arab párt a Knesszetben? Vagy elég ha a zizi pártok arab képviselői kapnak képviselőséget? Jájj, mégis kire szavazzak? Mondjuk tényleg nehéz, mert van még huszon-harmincegynéhány lehetőség, de egy nappal a választások előtt ezek itten nem tudják, hogy milyen pártok vannak egyáltalán, és ki mit akar. Jó esetben bemennek a fülkébe, feldobnak egy pénzt, aztán aviszonlátásra. Van aki ezt nevezi demokráciának, van aki a demokrácia összeomlásának.

Ez a kis zizi országocska úgyis Bibit választja, és Ofra, az izraeli biológuslány, aki civilben halk demokrata, fogja a fejét, hogy a munkatársa konkrétan a szélsőbal és a szélsőjobb közül nem tud választani és ennek okát a történelem-oktatás teljes káoszában látja. Mintha otthon lennék. Általában új bevándorlókat ismerek, akik tétovázva ugyan, de már vagy regisztráltak, vagy nem, de nem baj, mert még a helyszínen is megtehetik, az iskolákban és ugyanolyan helyeken, mint otthon, szóval vagy eddig tétováztak, vagy még most is tétováznak és a nap folyamán valamikor majd a jóképűre, a karizmatikusra, az idealistára, a bátor harcosra, a hű követőre, a liberálisra, az álmodozóra, a katonára szavaznak, ha most kora hajnalban nem is döntötték el még.

Tőlem jöhet Bibi, de demokraták, menjetek szavazni és juttassatok több baloldalit a Knesszetbe!

Kellemes választást kedves állampolgárok és jó munkaszüneti napot, már akinek.

A Times of Israel c. lap ma megjelentette Ottó levelét angolul! Megkértek, hogy osszam meg, ajánljam és másokat is buzdítsak erre. Tehát kérek szépen mindenkit, hogy csináljátok utánam! Lehet ajánlani Twitteren, Facebookon, levélben, szóban, munka után, estefelé, kora reggel, a Szigeten, a Délinél, vidéken, külföldön, bármerre. Kösz szépen előre is!

Van pár csaj az isiben, aki kipában jár. Főleg Naomi és Andrea. Naomi cukin hangos feminista, Andrea szellemes humorú, érzelmes blogger. A feministák, az unortodoxok, az ortodox családban nevelkedett lázadók, a zsidóságukról azelőtt nem tudó liberálisok, nem feltétlenül leszbikusok. A Siratófalnál van minden hónap első napján női minjen, ahol a nők táleszben tolják. (gy.k.: A minjen a közös imához előírt tíz FÉRFI. A Siratófalnál a női rész igen kicsike, a férfiaké majdnem az egész Fal mert előírás szerint nekik kell csak ott imádkozniuk. A nők csak a reform és egyéb progresszív közösségekben viselnek táleszt, imasálat és kipát, kapedlit is hordanak néhányan, mert szeretik az egyenlőséget és hirdetik.)

Szóval amikor ilyen női megmozdulás van a Falnál, akkor párukat rendőrök visznek el és olyankor botrány van. Hó elején voltak ott ezek a csajok, meg pár másik iskolatársam, megúszták, felkerültek a New York Times címlapjára. Aztán tegnap, hóban szép Jeruzsálem alapon, elmentek a Falhoz és Andrea beslisszolt a férfi szekcióba. Ezt könnyedén le is írta a blogjára.

Aztán amikor Yisrael komámnak meséltem iskolatársaink kalandját, ő azt kérte, hadd mondjon erre valami nagy disznóságot, és én elhittem, hogy valami nagy disznóságot fog mondani, mert végülis ő egy konzerv srác, de aztán ezt mondta: Naomi biztosan nyüszít most, hogy nem neki sikerült beslisszolnia a férfiszekcióba. Hahaha.